A boldog, vagy legalábbis jó házasság számszerűsített próbál szolgálni egy brit felmérés, amely szerint havonta háromszor kell vendéglőbe menni, hetente kétszer mélyenszántót beszélgetni, évente kétszer pedig vakációzni – együtt.
Az eredmények kétezer, magát boldog házasnak valló pár válaszai alapján születtek. További adatok: hetente hatszor kell csókot váltani, kétszer szeretkezni és ötször mondani, hogy "szeretlek". A borús pillanatoktól sem kell megijedni: a boldog házasságokba hetente egy "egészséges" veszekedés is belefér. Az állandó együttlét sem kitétel: külön is el-eljárnak a jó házasságok felei szórakozni barátaikkal. A tévénézésben a kompromisszum jellemző rájuk, nem pedig a közelharc a távkapcsolóért, illetve az egymással jól kijövő párok az aktuális tévéműsor helyett gyakran filmkészletükre hagyatkoznak, és otthon moziznak.
A válaszok alapján a párok 42 százaléka választotta házastársát szerelem első látásra alapon, 47 százaléknál barátság előzte meg párkapcsolatot. 20 százalék tartja magát ahhoz az elvhez, hogy soha nem tér nyugovóra veszekedéstől dühödten, azaz lefekvés előtt mindenképpen megpróbál kibékülni.
Amikor a férfi térdel a nő elé. Milyen az, amikor az ágy játssza a főszerepet szex közben?
Hiszik vagy sem, de az elképzeléseik ellenére a jó szex csak tizenhárom percig, vagy még rövidebb ideig tart, bár ebbe az előjáték egyáltalán nem számít bele.
Már az Elemi ösztönben is találunk rá számos utalást, hogy a két főhős "bekokózva" mennyivel nagyobb extázist él át. A közhiedelemmel ellentétben azonban a szex és a drogok nem illenek egymáshoz – sőt, sok elhúzódó szexuális funkciózavarnak éppen a droghasználat az oka. Tudj meg még többet erről a témáról!