Kamagra Pezsgőtabletta eladó, Kamagra Rendelés, Kamagra Pezsgőtabletta Ára, Kamagra Pezsgőtabletta olcsón

Top 10 párkapcsolatölő



2012. február 12., megtekintve 1580 alkalommal

Top 10 párkapcsolatölő

A korábban hitt hét évnél, mára már négy évvel hamarabb következik be a párkapcsolatokban a legválságosabb időszak - áll egy brit tanulmányban.

Készítői -, akiket egy filmstúdió bízott meg a kutakodással - 2000 brit felnőtt megkérdezése alapján vonták le következtetéseiket. A hízás, a sündisznóállás, a levágott körmök fürdőszobában felejtése, a horkolás és egyebek hamarabb juttatnak mélypontra egy kapcsolatot a sebes élettempójú XXI. században, mint korábban.

A harmonikus kezdeti időszak kevesebb, mint felére zsugorodásában főszereplő a hosszabb munkaidő, a pénz miatti aggódás. A megkérdezettek minősített többsége, bő kétharmada - 67 százaléka - a harmadik esztendőt ítélte a legnehezebbnek.

A felmérés összeállította a kapcsolatölő dolgok toplistáját is:

- Első a hízás és a testedzés elhagyása, 13 százalék tette az első helyre.
- Második a pénz és költekezés körüli vitasorozat, 11 százalék tartja a legfőbb bajnak.
- Harmadik helyre került a túl sok, vagy ellentétes műszakokban végzett munka, 10 százalékkal.
- Negyedik a tisztálkodás elhanyagolása 9 százalékos kapcsolatölő rátával.
- Ötödik helyen a rokonságok vannak: a fő baj, hogy általában a pár kölcsönösen sokallja a másik pereputtyával eltöltendő időt. Ezt is 9 százaléknyian jelölték meg legfőbb harmónia-halálnemnek.
- A hatodik a romantika hiánya, továbbá a szexé, 8 százalékkal.
- Hetedik helyen az iszákosság áll, 7 százalékos mutatóval.
- Nyolcadik a horkolás és az emiatti korholás, továbbá az antiszociális alvási szokásvilág: hogy ezen mit értettek a felmérők, arra nem tért ki a Reuters brit hírügynökség, feltehetően a fogcsikorgatástól kezdve, a lámpaégetésig minden benne van, s 6 százalékot kapott.
- Kilencedik a divatjamúlt öltözködés, a régi ruhák, alsóneműk viselése az elnyűttségig, 4 százalékkal.
- Tizedik helyezett a fürdőszobai szokások, például levágott körmök, szőrszálak hátrahagyása. Ezt 4 százaléknyian mondták legfőbb gondnak.



Kamagra Oral Jelly, Kamagra Zselé, Kamagra Gél megrendelése akciósan!
Kamagra Max 100mg megrendelése akciósan!
Kamagra Pezsgőtabletta megrendelése akciósan!
Super Kamagra megrendelése akciósan!
«« Vissza a hírekhez
Veszélyes együttlét - Baleset szex közben

Friss RSS hírek minden napra! Veszélyes együttlét - Baleset szex közben

2012. február 12., megtekintve 6723 alkalommal

A szex élvezetes dolog, ám veszélyeket is rejt magában. Most nem a nemi úton terjedő betegségekre gondolunk, hanem arra, hogy az önfeledt hancúrozás közben bizony előfordulhatnak balesetek. Összegyűjtöttünk néhány dolgot, melyekre nem árt odafigyelni.

» Kattints ide a teljes cikkhez

Nő + nő – Nem számít, ha a barátnőd lánnyal csinálja?

Friss RSS hírek minden napra! Nő + nő – Nem számít, ha a barátnőd lánnyal csinálja?

2012. április 03., megtekintve 1135 alkalommal

A kérdés pár évtizeddel ezelőtt még nem volt annyira napirenden úgy, mint napjainkban. Régebben elenyésző volt azoknak a nőknek a száma, akik nyíltan vonzódtak saját nemükhöz, és esetleg szexuális viszonyt is folytattak egy másik nővel. Manapság viszont már szinte minden második lány belekóstolt legalább egy csók erejéig a leszbikus kalandba.

» Kattints ide a teljes cikkhez

10 dolog, ami azonnal feltüzeli a nőket és pipák lesznek

Friss RSS hírek minden napra! 10 dolog, ami azonnal feltüzeli a nőket és pipák lesznek

2011. november 26., megtekintve 2825 alkalommal

Listánkba azokat a dolgokat gyűjtöttük össze, amit általában és általánosságban nem szeretnek a férfiakban, s amitől szinte mindannyian bepipulnak.

» Kattints ide a teljes cikkhez

Rendeléshez kattints ide
Kamagra Max, Kamagra Oral Jelly, Kamagra Pezsgőtabletta
Super Kamagra

Kamagra termékek megrendelése

Az akciós árak, csak
május 31-ig tartanak!
Promóciós kód elfogadó hely
Promóciós kód kérése


1.000 Ft kedvezmény
a végösszegből
CIPA Online Gyógyszer Forgalmazási Engedély
Miért pont tőlünk rendelj?

  • Gyógyszer forgalmazási engedély CIPA
  • Garantált forrásból származó, FDA által ellenőrzött termékek
  • Gyors szállítás, aznapi feldolgozás
  • Teljes diszkréció, jelöletlen csomagolás
  • Személyre szabott telefonos tanácsadás
  • Üzenetekre 24 órán belül reagálunk
  • Garantált hatás, a korai magömlés ellen is
  • Pénvisszafizetési garancia minden rendelésre!
Legfrissebb cikkek az oldalon


Az összes hír listázásához kattints ide
RSS hírcsatornánk

Friss RSS hírek minden napra!

Olvasd Te is a híreket kedvenc hírolvasódon!
RSS hírcsatorna címe
http://kamagra4sex.com/rss.xml

Ajánlott olvasó: Google Reader
Kapcsolódó kifejezések: kamagra, kamagra zselé, kamagra max, kamagra max eladó, kamagra zselé eladó, kamagra hatóanyag, kamagra vásárlás, kamagra leírás, eladó kamagra, kamagra max 100mg, kamagra hatása, kamagra tabletta, kamagra eladó, kamagra nőknek, kamagra gél, kamagra használata, kamagra veszélyei, kamagra használat, kamagra tabletta használata, kamagra rendelés, kamagra vélemények, kamagra tapasztalatok